A pandémia ellenére is intenzíven dolgozunk

2021-06-21

Dr. Schrancz Mihály, a BudaPartot is fejlesztő Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója szerint a budapesti irodaállomány továbbra is bővül, hiszen a kiemelt lokációban lévő prémium termékekre továbbra is szükség van a piacon. A városi élet örömeiről, az irodaélmény jelentőségéről és a közösségépítés mibenlétéről beszélgettünk.

A pandémia ellenére is intenzíven dolgozunk

-    Miként változtak a bérlői igények az elmúlt egy-két évben?

-    A dolgozók épp csak elkezdtek visszatérni az irodákba, így a gyakorlatban most fognak körvonalazódni az újabb igények, tehát jelenleg még nem tudunk egzakt következtetéseket levonni. Azt már látjuk, hogy az irodaválasztásnál az elsődleges szempontok nem változnak. Továbbra is nagyon fontos a biztonságos munkakörnyezet, a környezettudatos épületkialakítás, a jó lokáció, valamint a természet, a szolgáltatások és a kikapcsolódási lehetőségek közelsége. A pandémia előtt a legtöbben arra törekedtek, hogy az irodai élményt maximalizálják a munkavállalók részére, de most azt látjuk, hogy a közösségi élmény és a tágasabb, nagyobb közös terek kerülnek jobban a fókuszba. A BRF idei első negyedéves irodapiaci összegzéséből is egyértelműen látszik, hogy bár a keresleti oldal az előző évek szárnyalásához képest valamivel visszafogottabban teljesít, a tranzakciók száma az előző félév csökkenő tendenciája után újra emelkedik, a budapesti irodaállomány pedig továbbra is bővül. Összeségében nem várunk jelentős visszaesést az irodaterület igénnyel kapcsolatban középtávon, a bérleti díjak csökkenésére sem számítunk.

-    Ez azt is jelenti, hogy nem aggódik a bérbeadás, illetve a fejlesztés jövőjét illetően?

-    A BudaParton a környezeti adottságaival, a városnegyed jellegével, a helyben kialakuló szolgáltatásokkal egyre láthatóbb és vonzóbb a bérlők számára is: a városnegyedhez tartozó Kopaszi-gát, a Lágymányosi-öböl és a Duna olyan egyedülálló zöld környezetet kínálnak, ami egy teljesen új élményt ad a munkavállalóknak gyakorlatilag Buda belvárosában. Emellett helyben kínálunk sportolási lehetőségeket, lehet SUPpolni, kajakozni, de van futópályánk és biciklivel is egyszerűen elérhető a városnegyed, ráadásul a bevásárlás könnyen elintézhető, és az üzleti vagy baráti megbeszélések is minden alkalommal különlegesek lehetnek például egy öbölparti kávézóban.

-    Mit gondol a home office diadalmenetéről?

-    A teljes home office helyett a hibrid munkavégzés térhódítása várható, amit jól bizonyít, hogy egyre több nagyvállalat elkezdte visszahívni részben vagy teljesen a munkavállalóit. A Randstat nemrégiben publikált tanulmány alapján is azt látjuk, hogy az otthonról dolgozók kimerültebbek, mint azok, akik irodában töltik a munkaidejüket, és egyre nehezebb elválasztani a munkát a magánélettől, így a legtöbben szeretnének visszatérni a munkahelyükre - részlegesen vagy teljesen. A kiemelt lokációban lévő prémium termékekre továbbra is szükség lesz a piacon, a munkavállalók nagy része vissza fog térni az irodákba, és azok a szereplők kerülnek ki győztesen, akik az irodákon kívül, azok környezetében is tudnak extra, minőségi szolgáltatásokat és rekreációs lehetőségeket biztosítani. Megmarad, és kis részben beépül a home office a vállalatok életébe, de az iroda használat tekintetében gyors visszarendeződésben hiszünk.

-    Miként befolyásolta a pandémia a BudaPart fejlesztési ütemét? Hol tartanak most, mi várható még a közeljövőben?

-    A Property Marketnél a pandémia ellenére is intenzív évet zártunk, a kínálati portfolióink folyamatosan bővül, a BudaPart mellett kiemelt lakó– és irodaépületek fejlesztésén, illetve szállodafejlesztésen is dolgozunk. A városnegyed lakásaira és irodaházaira a kereslet továbbra is töretlen, az elmúlt hónapokban több bérleti és bővülési szerződést kötöttünk, és már több mint 840 lakást értékesítettünk. Június végén két átadásunk is lesz: a második „CITY” nevű irodaházunk, illetve a BudaPart Otthonok ’E’ lakóépületünkbe beköltözhetnek az új tulajdonosok. Ezek mellett nemrég elindult a következő, BudaPart Otthonok ’F’ lakóépületünk és a következő, vegyes funkciós házunk építése, amelyeket az még idén két újabb épület követ.

-    A honlapjuk szerint a BudaPart GATE 90%-ig bérbe van adva. Hogy állnak a többivel?

-    Valójában már több is, mint 90%-on áll a bérbeadottság a BudaPart GATE-ben, így már csak néhány szabad négyzetméterünk van az irodaházban. A többi irodafejlesztésünkkel is a tervek szerint haladunk, ahogy említettem, hamarosan átadjuk a BudaPart CITY-t, ahol már szintén kötöttünk nagy cégekkel jelentős megállapodásokat és több nemzetközi márkával folytatunk tárgyalásokat. Nemrég jelentettük be a következő projektünket, ami egy nagyon izgalmas, vegyes funkciós épület lesz, amiben létrehozzuk a Radisson Hotel Budapest BudaPart szállodát is.

-    Annak idején elég nagy és jó sajtót kapott a koppenhágai ADEPT-tel közösen készített mesterterv. Tartják az abban lefektetett alapelveket?

-    Nagyon örülünk, hogy a beépítési koncepció kidolgozásában egy olyan csapattal dolgozhattunk együtt, akiknek jelentős tapasztalatuk van a városnegyed léptékű fejlesztésekben. Az ADEPT tervek alapelveit természetesen tartjuk és a tervek szerint haladunk a megvalósítással. Azt gondolom, hogy egyre jobban rajzolódik ki és elevenedik meg a városnegyed egyedi arca. A BudaPart sajátosságának számító változatos építészeti érték és az egységes tájépítészeti megoldások találkozása is látványosan körvonalazódik, amit a városnegyedben sétálva is érzékelhetünk. Emellett, a már átadott épületeinkkel elértük a kritikus tömeget, amivel a közösségépítés is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Ezt támogatják a piazza-szerű terek, a találkozópontok kialakítása, valamint fejlesztjük a központi parkot, amiben egy közösségi kert is helyet kap majd és az újabb parkosított részeket, melyek még hangsúlyosabban támogatják a budaparti életérzés és közösség kialakulását.

-    Mit tudnak a BudaPart új épületei?

-    A BudaPart épületeit mind más és más építésziroda tervezi, így egyre jobban érvényesül az új házaknál is a state-of-art megjelenést. Ezen túl a városnegyedben számos innovatív és környezetbarát megoldást alkalmazunk mind a lakó-, mind az irodaházak fejlesztésénél. Az irodaházaknál a LEED minősítés rendszerét vesszük alapul már a tervezésnél is, és a lakóépületeknél szintén törekszünk az energiahatékony és környezetbarát megoldások minél szélesebb alkalmazására. Minden lakásunkat smart home rendszerrel, gépesített konyhabútorral, redőnnyel, a BudaPart Otthonok ’E’ és ’F’ lakásait pedig már mennyezethűtéssel és -fűtéssel adjuk át. Emellett a lokáció, a kilátás, a nagy zöld- és vízfelület, a rekreációs lehetőségek járulnak hozzá a lakók, dolgozók és látogatók komfortérzetéhez, összességében a well-being megteremtéséhez.

-    A tömeges átoltottság elérhető közelségbe került. Önök szerint visszatérnek a régi szép idők?

-    Határozottan igen. A városnegyed lételeme a nyüzsgés, nemrég adtunk helyszínt az Év Irodája díjátadónak és pikniknek, ahol egy klassz business-piknik hangulat alakult ki. Egyre jobban tapasztaljuk, hogy az emberek keresik a kimozdulási lehetőségeket, legyen szó a szabadidő aktív eltöltéséről, vagy egy nyugodt, vízparti feltöltődésről. A BudaPart pedig remek helyet kínál minderre, legyen szó biciklizésről, futásról, SUP-ról, vízi sportokról vagy egy baráti piknikezről, vacsoráról, itt minden egy helyen, sétatávolságban megtalálható. Idén nyáron pedig még több lehetőséget kínálunk majd, számos kulturális, közösségi programmal készülünk, a Dürer Kert kerthelyisége is megnyithatja kapuit, júliustól pedig a SHO BEACH-en strandolhatunk, ami egy csodaszép, öbölmenti partszakasszal várja majd a látogatókat.