Hívj minket!
+36 1 241 0100
 

BUDAPEST 2019-BEN: ÍGY VÁLTOZOTT A VÁROS IDÉN

2019-12-17

Év elején egy jó hosszú cikkben gyűjtöttük össze, mi minden várható idén, ezek egy részevalóban megvalósult, mint a Párisi udvar, a MOME Campus vagy a Puskás Aréna, míg mások – mint a Blaha Lujza tér vagy a Lánchíd felújítása – még mindig tolódnak. És egészen váratlan változások is történtek, mint a Liget Projekt újragondolásának felvetődése vagy az áldott-átkozott elektromos rollerek térhódítása. Az „élhetőbb”, „zöldebb” város fogalma a közbeszéd része lett, és az év végére úgy tűnik, már nem csak tervek szintjén mozdulhat el ebbe az irányba Budapest fejlődése. 2019 legnagyobb változása ennek fényében talán nem is abban mérhető le, hogy hány és mekkora létesítményt adtak át, hanem ahogy a városlakók egyre nagyobb tömegekben elkezdtek gondolkodni a saját lakóhelyükről és karakteresen véleményt formálni az őket érintő projektekről.

1. ROZSADAÖVEZETEK ÚJJÁÉLEDÉSE

A rozsdaövezetként megbélyegzett területek sokszor fehér foltokként élnek a városlakók fejében, pedig sokszor egész központi vagy tömegközlekedéssel gyorsan megközelíthető helyeken fekszenek. Az ipari épületek az építészeti örökségünk egyre jelentősebb hányadát teszik ki, és ezek vannak a legnagyobb veszélynek is kitéve, már ami a pusztulásukat illeti, hiszen újrahasznosításuk több szempontból is komoly kihívást jelent. Ám az utóbbi időszakban több olyan példát is láthatunk, ahol megvan az igyekezet az ilyen helyszínek értékeinek a megmentésére.

Diller, Scofidio + Renfro \\u00e9p\\u00edt\\u00e9sziroda terve<\\/h5>

K\\u00f6zleked\\u00e9si M\\u00fazeum<\\/a><\\/p>"}]">

Diller, Scofidio + Renfro építésziroda terveFotó: Közlekedési Múzeum

2017 decemberében született meg a döntés, hogy a város egyik legnagyobb rozsadaövezetébe, 2009 óta üresen álló, egykori Északi Járműjavító területére költözzön a Közlekedési Múzeum, a győztes terveket (Diller, Scofidio + Renfro) idén hirdették ki. A környék így hamarosan a főváros legizgalmasabb kulturális övezetévé válhat, hiszen a leendő múzeumi épület területe közvetlenül kapcsolódik az egykori Északi Járműjavító ún. Eiffel-csarnokában épülő Opera Műhelyházhoz. A két fejlesztés együtt az ország legnagyobb barnamezős jellegű kulturális városfejlesztése, amely alapvetően változtatja meg a Kőbánya és a belváros közötti, alulhasznosított átmeneti zóna városszerkezeti pozícióját.

K\\u00f6zleked\\u00e9si M\\u00fazeum<\\/a><\\/p>"}]">
Fotó: Közlekedési Múzeum

Fontos momentum volt a város történetében, hogy idén debütált a Csepel Művek – Nyitott Gyárak Hétvégéje: június utolsó hétvégéjén megnyílt a hatalmas ipartelep, és hasonlóan a Budapest100 programhoz, a hatalmas gyártelep ezreket várt, telis-tele a Kortárs Építészeti Központ szervezte izgalmas programokkal és látnivalókkal, bejárásokkal. A hétvége szervezését egy több mint kétéves kutatás is megelőzte a Shared Cities program keretében, de a nyitott hétvégének komoly szemléletformáló hatása is volt, hiszen olyanok is megismerkedhettek a terület és az ipari örökség komplex fogalmával és helyzetével, akik eddig nem igazán törődtek az ilyen helyekkel. 

Mudra L\\u00e1szl\\u00f3<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Mudra László / WLB

Millenáris Park, vagyis az az egykori budai Ganz Villamossági Gyár revitalizációja a 2000-es évek elejének egyik legnagyobb szenzációja volt, de az itt álló ipari épületek újrahasznosítására a legfrisebb példa éppen idei. 2019 februárjában nyitott meg a A ZDA – Zoboki Építésziroda tervezte új Nemzeti Táncszínház, ahol az egyedülálló homlokzat mögött az egykori Ganz-telep transzformátorgyári csarnokának ipari elemei is kibontakoznak. 

Hlinka Zsolt<\\/p>Nemzeti T\\u00e1ncsz\\u00ednh\\u00e1z"}]">
Fotó: Hlinka Zsolt / Nemzeti Táncszínház

De nem csak előremutató projekteket hozott ez az év, a Közvágóhíd szinte teljes elpusztítása – csak a bejárati kapu a szobrokkal és a víztorony maradtak meg – az év végének egyik legszomorúbb várostörténeti mozzanata volt. A helyére tervezett modern iroda- és lakópark látványtervei már nem láthatóak az ezt publikáló építésziroda oldalán. Ám a környékbeli lakóparkok rohamtempóban épülnek, mint az Allure Residence BORD Építész Stúdió Kft. tervezte tömbjei, amiknél az utolsó átadás 2020 elejére várható, valamint a Müpa és a Nemzeti Színház között épülő Finta Stúdió tervezte Millennium Gardens irodaház átadását is jövőre tervezik, a munkálatok már itt is teljes erővel zajlanak.

2. GIGAPROJEKTEK ÉS -BERUHÁZÁSOK

BUDAPEST DÉLI VÁROSKAPU

Éppen egy évvel ezelőtt, 2018 decemberének végén hirdették ki a Dél-Pestre és Észak-Csepelre tervezett Budapest Déli Városkapu nemzetközi tervpályázat eredményeit, melyet a norvég Snøhetta építészműhely innsbrucki irodája nyert.

Fotó: Budapest Déli Városkapu nemzetközi tervpályázat

Ennek keretében itt épülne fel a 12 ezer fős, egyetemi hallgatóknak szánt diákváros, valamint több nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas atlétikai stadion is (mint a 2023-as atlétikai VB-re) – a terv egyes feltételeit épp a napokban tárgyalta újra a Fővárosi Közgyűlés és a tavaly létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. A fejlesztésből jelenleg még csak annyi érzékelhető, hogy egy márciusi búcsúbuli kivételével már nem nyitott ki a Valyó Kikötő, és bezárt a Vituki is, ami Budapest legolcsóbb és legeldugottabb strandja volt, ám hamarosan ez lehet a város legdrasztikusabban megváltozó környéke. 

BUDAPART

A szinte éppen szemben fekvő BudaPart építési területből lassan a város vérkeringésébe bekapcsolódó lakó- és irodaövezet lett. Itt szintén egy teljesen új városrész nő ki a földből, a közel tízéves beruházás keretében 15 lakó- és 13 irodaház, valamint egy szálloda épül fel, köztük a sok vitát kiváltott, 120 méter magas MOL-székházzal. 2019 végére beköltözhettek a bérlők az első kész lakásokba, és hamarosan átadják a 11 emeletes BudaPart Gate irodaházat is. 

Fotó: BudaPart

VÁROSLIGET

A Liget Projekt évről évre felbukkan minden évindító tervezgetős vagy évösszegző írásunkban, de idén a látványtervek helyét több esetben is átvették az elkészült épületek. Bár a városligeti átalakítások és a múzeumi negyed idetelepítése a közelmúlt egyik legtöbb vitát kiváltott budapesti projektje, melynek egyes részletei valóban megosztóak, de ezek mellett a koncepció részleteiben vannak olyan elemek, melyek régóta hiányzó fejlesztéseket és felújításokat pótolnak.

Liget Budapest<\\/a><\\/p>"}]">
Fotó: Liget Budapest

Nem is a Városligetben áll, nem is túl látványos a laikus szemlélő számára, sőt, a nagyközönség számára nem is lesz nyitva, mégis a Liget Projekt igen fontos épülete készült el 2019-ben. A kacifántos nevű Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központról van szó, ami a Szabolcs utcai kórház helyén épült fel, és a világszínvonalú épület elkészültével a magyar múzeumi szakma felé több évtizedes elmaradás lett törlesztve. 

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Szintén befejeződött az egykori Olof Palme ház felújítása is a körülette kialakított rózsakerttel együtt. Az eredetileg Műcsarnoknak készült 19. századi épület volt már szobrászműhely és iroda is, miközben minden funkcióváltás az eredeti terek drasztikus átalakításával is járt. A 2017-ben indult felújítás célja nemcsak a régi fényének visszaállítása volt és (egy talán sosem volt) aranykor nosztalgiájának megidézése, hanem hogy helyszínként visszakapcsolódjon a város kulturális vérkeringésébe is. Az október végén Millennium Háza néven megnyitott épületben a Zsolnay-kávézó mellett egy, a Városliget történetét feldolgozó kiállítás is nyílt. Míg a belepakolt funkciókat több kritika is érte a nyitás után, addig az épület műemléki renoválása (Nagy Csaba, Archikon építésziroda), belsőépítészeti megoldásai igazán példaértékűre sikeredtek. 

Fotó: ligetbudapest.hu

Ősszel vehették birtokba a gyerekek a városligeti Nagyjátszóteret, amely a park dél-keleti részén, a Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közel áll. Az ország egyik legkomplexebb játszóterén több mint 50 korcsoportos játék – mászótornyok, csúszdák, integrált hinták –várja a kicsiket és nagyokat.

Liget Budapest Projekt<\\/p>"}]">
Fotó: Liget Budapest Projekt

Elindultak, majd idén meg is torpantak a Napur Architect tervezte Néprajzi Múzeum építési munkái, mivel egy időre hatályon kívül helyezték az építési engedélyét. A Suo Fujimoto tervezte Magyar Zene Háza építése is már látható fázisba lépett, de kérdésessé vált a sorsa, ahogy a Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Házának is. Éppen ez a négy komplexum az, amely széles körben társadalmi vitákat vált ki, a Fővárosi Közgyűlés és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa sem egyezett meg a jövőbeli terveket illetően. 

Major Kata<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Major Kata / WLB

A Paulinyi-Reith & Partner tervezte, a Pannon Park részét képező Biodóm építkezése is zajlik, idén tető alá is került a komplexum, de év végére e körül is fellángoltak a viták. Valamint bejelentették a Cirkusznak a Nyugati Grundra költöztetését is, szintén a Liget Projekt keretében, de erről részletesebb tervek és információk még nem kerültek napvilágra.

VÁRNEGYED

Ha egy ideje nem jártunk fent a Várban, arra sétálva is elég nagy változásoknak lehetünk tanúi. Felújítások, újra- és átépítések, átalakítások sora zajlik, ezek között volt régóta esedékes, üdvözlendő műemléki rekonstrukció és több megkérdőjelezhető, a közvéleményt megosztó projekt is. Egy nagyobb cikkben részletesen össze is szedtük, mi minden változott, most csak az elmúlt évben történtekre térnénk ki. 

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Tetszhalott állapotából újra felélesztették a Nemzeti Hauszmann Program honlapját frissített átadási dátumokkal és futó projektekkel, tervekkel. A 2015-ben indult program részeként a sokáig csak látványterveken nézegetett volt Királyi Lovarda és a Főőrség újjáépített épülete – bár átadó még nem volt, de idén jószerével elkészültek, már ami a külső homlokzatot illeti. A hatalmas Királyi Lovarda csarnoka elé visszahelyezték a Csikós-szobrot is, ami korábban a Hunyadi-udvarban állt. A lovardába lovasprogramokat, vásárokat, fogadásokat szánnak, a főőrségi épületben egy étterem működik majd. A két épületet összekötő Stöckl-lépcsőt is felépítették, a változás a Tabán felől, a Dózsa György tér felől nézve is nagyon szembeötlő. 

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

2019 januárjában adták át a Dísz téren túl az utóbbi évek legvitatottabb várbéli beruházását, az egykori karmelita kolostorba felköltöztetett Miniszterelnökség épülettömbjét. Már a pesti oldalról is ki lehet szúrni éjszaka, hiszen csak ez és a Sándor-palota kap díszkivilágítást az egész Várhegyen. 2014-ben költöztették ki a Nemzeti Táncszínházat, a Nemzeti Örökség Intézetét és a Várgondnokságot, és átfogó felújításba kezdtek, melynek egyik legtámadottabb eleme a Duna felőli homlokzaton kialakított új erkély lett.

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Az építkezések nem csak a Palota közvetlen közelében zajlanak, a Szentháromság téren már zajlik az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömbjének újjáépítése. Ennek leglátványosabb eleme a Fellner Sándor 1903-as tervei alapján történő műemléki homlokzat- és tetőrekonstrukció lesz, amely során két nagy tornyot visszaépítenek.

Mudra L\\u00e1szl\\u00f3<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Mudra László / WLB

Szintén idén befejeződtek a feltárások, és látogathatóvá váltak a nagyközönség számára is az egykori Erdélyi bástya maradványai és az innen előkerült értékes leletek, és megnyitották a Várhegy gyomrában húzódó barlangrendszert is a nagyközönség előtt.

3. RENOVÁLÁSOK, FELÚJÍTÁSOK

Az év eleji listánk ezen fejezete még azzal indult, hogy a hivatalos források szerint évközben szakaszosan ugyan, de átadják az Operaházat – bár ennek a dátuma jelentősen kitolódott, azért így is maradt elég sok megcsodálni való felújított épület 2019-re.

Nagy Attila<\\/p>Operah\\u00e1z"}]">
Fotó: Nagy Attila / Operaház

2014-ben indultak el a Párisi udvar felújítási munkálatai, ekkor készítette el az Archikon építészstúdió az első terveket (ekkor még nem tudták, majd hány újra- és újratervezés vár rájuk, ahogy fokozatosan halad előre a munka és derülnek ki a turpisságok az épület kapcsán). Idén nyár elején azonban megnyitotta kapuit a város talán legcsodásabb üvegkupolás, mozaikos passzázsa a Hyatt hotellánc új tagjaként. 

Hirling B\\u00e1lint<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Hirling Bálint / WLB

Több, szintén jelentős műemléki épületben is zajlanak a felújítások, 2019-ben végre elkezdték a Kodály körönd kiégett házának a rendbetételét, és a déli Klotild-palota megújult homlokzata is előbukkant az állványok alól. Látványosan zajlik a Mágnásnegyedben álló, a Múzeum és Reviczky utcák között elterülő Károlyi-Csekonics palota újjá- és átépítési munkálata, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának új központját alakítják ki. Idén kezdődött meg a Krisztina téren a Márai Sándor Kulturális Központ kialakítása a régi Polgári Kaszinó épületében. 

Mudra L\\u00e1szl\\u00f3<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Mudra László / WLB

Pesterzsébeten feltörő jódos-sós gyógyvíz az egész országban ritka, Budapesten a XX. kerületen kívül máshol nem is találni: az ide épült fürdőt majd két évtized után nyitották újra, teljesen felújítva és kibővítve. A termálfürdő 2018 decemberére, a strand a mostani szezonra készült el. A tizenhárom medence között találunk gyógy- és élményfürdőt, gyerek- és hullámmedencét, és egy elég nagy szaunavilág is helyet kapott a komplexumban. 

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Március 30-án átadták a 3-as metróvonal felújított északi, Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszát. A munkálatok során minden rendszerre kiterjedő korszerűsítést, akadálymentesítést, valamint építészeti átalakítást végeztek. Újpest-központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd és Dózsa György út állomásokon teljesen megújult utastájékoztató rendszer épült ki, korszerű ledes világítótesteket tettek fel, 170 kamerát telepítettek, továbbá új mozgólépcsőket és felvonókat létesítettek. 2019-re elkészült az 1-es villamos legújabb szakasza – az így már Óbudától egészen Kelenföldig tartó vonal legújabb, 1,7 km-es részén füvesített, fásított lett a pálya.

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

Ráncfelvarrást végeztek a Keleti pályaudvarban is, bár nagy felújításnak nem neveznénk, a munkálatok egy jelentős része vasúti karbantartási szereléseket takart, de pár, az utazóközönség számára is látványosan érzékelhető javulás is történt, mint a különböző szuvenír-, pénzváltó- és ételbódék eltakarítása. Idén végleg kiürítették a nagyon rossz állapotban lévő Kelenföld indóházatamely a tervek szerint a Közlekedési Múzeumhoz kerül, és egy, a magyar vasút történetét bemutató kiállítás nyílik benne.

Mudra L\\u00e1szl\\u00f3<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Mudra László / WLB

Egészen rendhagyó konstellációban felújították a kapucinusok Fő utcai kolostorát is. Az épületben a rendház mellett a Monastery Boutique Hotel és kerthelyiséges étterme nyitott meg. Mystery Hotel néven luxusszálloda lett a pesti szabadkőművesek felújított egykori székházából is a Podmaniczky utcában. Haris Park néven megújult a Marczibányi téren álló, egykor a Budai Polgári Lövész Társaság központjának épült villa is. Az épület fénykorában igazi találkozóhelye volt a pest-budai arisztokráciának, még Sisi is keringőzött a bálteremben. Most rendezvényközpont és étterem is működik benne. 

Forg\\u00e1cs Zsuzsi<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Forgács Zsuzsi / WLB

Normafán egy csodásan felújított villa is új funkcióra talált – itthon még egyedülálló koncepcióval kisgyerekeseknek nyitott meg a Bodza villa az év vége felé. A szintén a Normafánál álló és a város egyik legsötétebb múltjával rendelkező Rajk-villaként ismertté vált épület felújítása is befejeződött. Az épület volt a II. világháború alatt az SS, majd az ÁVO/ÁVH egy vallató- és börtönhelyszíne is, a felújítás után a Normafa egyik fogadóépülete lesz.

Fotó: Svábhegyi csillagvizsgáló

Mindenki örömére újranyitott a Svábhegyi Csillagvizsgáló, ahol az ország legnagyobb távcsöveivel a napkitörések vagy a holdkráterek mellett galaxisokat, csillagközi gázködöket és felrobbant csillagmaradványokat is nézegethetünk, de csapatépítőt is tartanak, viszont sajnos a népligeti Planetárium sorsáról semmi biztató nem derült ki idén se.

 

Zajlik a Corvin Áruház felújítása is, a Blaha Lujza teret évtizedekig uraló alumíniumburkolat 2018-as elbontása óta felállványozva áll az épület. Felújították a már elég siralmas állapotban lévő Hunyadi téri vásárcsarnokot is, egyelőre csak a külső homlokzatát, de folyamatban vannak a belső munkálatok is. Az óbudai Goldberger textilgyár egy újabb szeglete is megújult, októberben megnyitott itt a Godot Kortárs Művészeti Intézet. 

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

2019 egészen biztosan a templomfelújítások éve is volt, amellett, hogy a Petőfi téren álló Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony-székesegyház orosz ortodox széktemplomának a II. világháború óta csonka tornyát befejezték, a Bakáts téri, Ybl Miklós tervezte Assisi Szent Ferenc-templom réz toronysisakja is messze csillog a város fölött, és megújult a Lőrinc pap téren álló Jézus Szíve jezsuita templom is. De állványok alatt újul meg Újbuda ikonikus, Szent Imre temploma a Feneketlen tóval szemben, ahogy a Egyetem téri Kisboldogasszony Templom, a Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplom és a Fő utcai Szent Ferenc Sebei Templom is. A Főplébánia templomban pedig a Mátyás-oratórium restaurálása közben középkori falfirkák és skiccek kerültek elő. 

B\\u00f3dis Kriszti\\u00e1n<\\/p>We Love Budapest"}]">
Fotó: Bódis Krisztián / We Love Budapest

A gyönyörű, Otto Wagner, a bécsi szecessziós építészet mestere tervezte Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása is szinte majdnem kész, bár a honlapjukon szereplő hírek szerint a megnyitása 2019 tavaszán volt esedékes, de úgy tűnik, erre még egy picit várni kell. Kilóg a sorból kicsit, mert egy soha nem létezett historizáló épület készült el, de a Kossuth Lajos téren elbontott 1971-es MTESZ-székház helyén már áll a Hültl Dezső-féle, 1930-as években tervezett homlokzattal kreált leendő országgyűlési új irodaház. 

Fotó: Archikon

Rendhagyó felújításoknak is tanúi voltunk idén, mindig izgalmas látni, hogy varázsolnak újjá egy olyan helyet, amelynek funkciója fontos, de maga az épület (építészettörténeti szempontból nézve) kevésbé értékes. Nagy közönségkedvenc volt az Archikon építésziroda által átalakított és kibővített, a Vizafogó lakótelep közepén álló panelóvoda. Csúszda az udvarra, bodorka csoport és a túlingerlés megfékezése, mindez egészen ötletes és átgondolt módon. 

Poly\\u00e1k Attila<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Polyák Attila / WLB

Szintén a XIII. kerületben maradva az évben az egyik kedvenc épületünk volt a Klapka Központ Szolgáltatóház, amely nemcsak építészetileg, de funkcióinak elgondolásában is Budapest üde, új színfoltja lett. Teljesen egyedülálló koncepció alapján, az önkormányzati plázaként is emlegetett épületben különféle boltok és szolgáltatások kapnak helyet, míg a felsőbb szinteken 33 önkormányzati, magas színvonalú lakás épült. A környezettudatos megoldások pedig hab a tortán. 

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>"}]">
Fotó: Csudai Sándor

És melyek azok a felújítások, amelyek bár 2019-re voltak betervezve, de akár az elkezdésük vagy befejezésük a további jövőbe tolódik? 2019-es céldátum szerepel a Szabadság téri Tőzsdepalota felújításánál, de túl sok minden nem történt az épület háza táján, annyi látszik, hogy kívülről felállványozták az épületet. Felmerült a szomszédos, szintén ramaty állapotban levő (bár még így is a filmesek kedvencének számító) Adria-palota renoválása is. Megindult ugyan a mozgolódás a Balettintézet háza táján, de konkrét tervek még itt sem kerültek napvilágra. Csúszik a Városháza, azaz a belvárosi Főpolgármesteri Hivatal homlokzatának restaurálása is (de a parkoló felszámolására már van ígéret) és szintén tovább halasztódik a Lánchíd és Alagút felújítása, és a Király fürdő beharangozott felújítása és átalakítása sem indult meg idén, ahogy a Rác fürdő sem nyitott meg újra. 

4. PARKOK, TEREK, JÁTSZÓTEREK

A tavalyról átcsúszott Múzeum Kertet az első tavaszi napokon vehették birtokba a városlakók. A történelmi angolpark TÉR-TEAM Kft. tervezte helyreállításával új utcabútorokat helyeztek ki és ivókutakat, valamint számos új bejáratot nyitottak a környező utcák felé.

Szab\\u00f3 G\\u00e1bor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Szabó Gábor / WLB

A fakivágások tényleg érezhetően megritkították a kert flóráját, cserébe füves-bokros területet alakítottak ki a korábban kövekkel felszórt részen a Múzeum utca felőli oldalon. Őszre elkészült a századfordulós Budapest és a kerthez kötődő regények – A Pál utcai fiúk és A Muzi – inspirálta játszótér is. 

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

Szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is kész lesz, de idén véget ért az átmenő gyalogosoknak és környékbeli lakóknak/irodistáknak sok bosszúságot okozó, fakivágások miatt sokakat felháborító beruházás az V. kerületben – augusztus végén átadták a József Nádor teret. A Herendi- és Zsolnay-díszkút számít a felújítás szenzációjának, persze egyéni ízlés kérdése a megítélésük.

Egy hónappal később elkészült a szomszédos Vörösmarty tér felújítása is, az újrakövezés mellett a területet alkalmassabbá tették az ideiglenes vásárok tartására, és új helyre költöztették az oroszlános kutat is, de itt a kivitelezést még egy jó ideig finomítgatni kellett az átadás után is.

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

A belvárosi terek közül utolsóként megújult a Podmaniczky tér is, ahol a korábbi, kaotikus állapotok helyén valóban egy rendezettebb környezet lett, rengeteg dizájnos és praktikus paddal, és zöldebb összképpel, 80 elültetett facsemetével. A troliforduló megszűnt és a biciklisáv is a járdáról az úttestre került, ezzel a gyalogosok sokat nyertek, de a bringások már kevésbé jártak jól.

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

A nyár egyik legüdítőbb híre volt, amikor bejelentették, hogy újra közparkként nyílik meg a bulinegyed szívében a Dob és Wesselényi utca közötti „15-ös tömb” helyén álló 4000 négyzetméteres foghíjtelek. Az önkormányzati projekt keretében megvalósult park elsődleges célja a pihenés és rekreáció, így sok árnyas pad, sakkasztal, wifis-napelemes-töltős okospad, szökőkút, párakapu dobja fel a parkot. Plusz pont, hogy közvécét is helyeztek el, amely bár fizetős, de legalább van.

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

A Feneketlen-tó közelében alakították ki az év egyik legjobban sikerült kvázi „emlékparkját”, az Ottlik kertet. Ottlik Géza ezer szállal kötődik Budához, művein és személyes életén keresztül is, ám ennek eddig alig volt nyoma, legalábbis a város szövetében. A frissen elkészült kis park ötletes, jól átgondolt koncepciójával valóban méltó emléket állít Ottliknak, sehol egy giccses bronzszobor, az emlékezés „kultusza” se nyomja agyon a hely hangulatát, de komplexitása éppen ad annyit, hogy ha valaki kicsit is figyel, izgalmas rétegekben fedezheti fel a helyet és az író örökségét.

Bartha Dorka<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Bartha Dorka / WLB

A belsőbb kerületeket elhagyva is találunk szuper park és játszótér felújításokat, mint a csepeli Rákóczi kert, ami kicsiknek-nagyoknak kínál kikapcsolódási lehetőségeket a sporttól a szórakozáson át a közösségi programokig. A parkban a foci- és kosárpályák, kültéri kondieszközök, futókör, pingpongasztalok mellett egy nagyobb játszóteret is találunk a sárospataki várat mintázó játszóvárral, baba-mama hintákkal, valamint bográcsozós tűzrakóhelyeket is kialakítottak, és megújult közösségi ház is.

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

Közösségi tervezéssel született újjá a II. kerületi Adyliget park: vannak árnyas, ücsörgős részek, kamaszos bandázáshoz tökéletes szegletek a sportpályák mellett, és a gyerekek számára biztonságosan körbekerített nagy játszótér. Társadalmi egyeztetés keretében a kerületi lakosokat is bevonták a tervezésbe a XXII. kerületi Hajó utcában is, a 23 ezer négyzetméteres DunaFok Szabadidőpark kialakításakor. A parknak kapcsolata van a védett Duna-parttal, de találunk itt sportpályát és a street workout parkot, valamint játszóteret és tűzrakó spotokat is. 

Csudai S\\u00e1ndor<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Csudai Sándor / WLB

A lakótelepi park és játszótér fogalmát definiálta teljesen újra az óbudai Holdudvar park. A közösségi tervezéssel megálmodott új park továbbvitte az 1975-ben átadott elődje pozitívumait, mint az ikonikus „holdbéli tájat” idéző névadó dombok, az árnyas, fás részek és sétányok, ám mindez kiegészült a mai lakók és a 21. század igényeinek megfelelően nagyobb játszótérrel és csúszdaparkkal, street workout gépekkel és rekortán futókörrel, valamint találunk új pingpong- és sakkasztalokat és többfunkciós utcabútorokat. 

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

A korábban dzsumbujos és elég rossz hírű kispesti kiserdőt nemcsak kitakarították, de sportpályák, játszótér és kutyafuttató is várja a lakosokat. Az elöregedett akácos menthetetlen volt, helyette csemetéket ültettek a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészeinek tervezete alapján. 

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

Zajlik a Széna tér felújítása is, az itteni buszvégállomást felszámolták, és nagy változások várhatóak a Normafán is, reméljük immár az erdős részek megóvásával. Folyamatban van a Blaha Lujza tér terveinek is újragondolása, az évek óta csúszó projektet már valószínűleg minden városlakó nagyon várja, akinek egyszer is át kellett sétálnia az iszonyúan lelakott téren. 

Poly\\u00e1k Attila<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Polyák Attila / WLB

Újonnan lett kialakítva a józsefvárosi integrált Cifrapalota játszótér a Német utcában, ahol mozgássérült és mozgásukban korlátozott gyerekek egészséges társaikkal játszhatnak együtt. Új tematikus játszóteret kaptak az I. kerületi gyerekek is – ezúttal Szaffi meséje köré épülő játszóteret a Várba vezető Hunyadi utca felett találjuk, a Csónak utcában. A városligeti Nagyjátszóteret és a Múzeum kerti századfordulót megidézőt már említettük, de újdonság még, hogy a Millenárison is elkészült egy különleges, mászókás játszótér, és felújították a II. kerületi Macis játszóteret is. 

5. IRODÁK, LAKÓPARKOK, HOTELEK

A lista végtelennek tűnik, ha a budapesti iroda és lakásépítéseket vesszük számba – bár idén a tavalyinál kevesebbet adtak át – igyekeztünk a legjelentősebbeket egy csokorba szedni. 

Fotó: GTC Pillar

Látványos volt a bontása az egykori Vízművek tornyos irodaházának a Váci út elején, ennek helyére a Skanska építi az új irodaházat Project Water Skanska néven. Nem messze tőle a GTC Pillar épül a ZDA – Zoboki Építésziroda tervezésében. Az Árpád híd lábánál az Agora Budapest jelenleg építés alatt álló tornyai elérték legnagyobb magasságukat, és már messziről láthatóan magasodnak az egyre forgalmasabb Váci út fölé. De nem ez az egyetlen épülő komplexum a Váci úti irodafolyosón – a maradék régi raktárak, gyárak és lakóházak elbontásával számos üres telek keletkezett, ezek beépítése is folyamatban van. Átadták a beruházás harmadik ütemeként megvalósult Balance Hall irodaházat, de épül a Váci Greens tömb E-F épülete is.

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

Budán elkészült és átadták az elmúlt időszak egyik legpofásabb irodaházát, a MOM-mal szemben álló Hillside Offices-t. Szintén kész közeli állapotban van a Budapest ONE névre keresztelt komplexum első üteme, autóval a Balatonról hazafelé tartva biztos mindenki látta a furcsán hullámzó homlokzatát a Budaörsi út mellett. Nem messze tőle, a sínek túloldalán készül az Etele Plaza is, és elkészült a Bartók Udvar is Bartók Béla úton. Márciusban letették az evosoft új székházának is az alapkövét a budai Infopark és a Duna mellett.

Hirling B\\u00e1lint<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Hirling Bálint / WLB

Szervita téri irodaház betonváza is már beékelődött a belváros szecessziós házai közé, a Corvin negyedben pedig a gigaberuházás utolsó irodaházai is tető alá kerülnek a Corvin5-tel és 7-tel. A Telekom belakta az új székházát, szemben vele pedig már épül a nyolcemeletes Liberty a Hungária körgyűrű és az Üllői út találkozásánál.

Fotó: cordia.hu

A mindenféle hangzatos nevű lakóparkok talán még az irodaházaknál is gyorsabban szaporodnak. A Portfólió adatai szerint a 24 ezret is meghaladja az épülő új lakások száma. A Corvin negyedben még mindig pörögnek a lakásépítések, és a Duna menti eddig parlagon hagyott területeken is egymás után épülnek a luxuslakásokat kínáló komplexumok, mint a Duna Pearl Újlipótváros szélén, a Marina Portside a Gyöngyösi utca magasságában. A XIII. kerületi Kassák park mellett épül a Green Court komplexum, aminek egy egész egyedi homlokzatú, Dózsa György útra néző irodaépülete is lesz. Folytatódott a Váci út mellett hosszú évekig álló beruházás is, Metrodom Panoráma néven. Szintén a pesti oldalon, de délen Akadémia Garden néven húznak fel egy nagyobb lakóparkot a Soroksári úti kiépülő irodafolyosó szomszédságában, és a már említett, elbontott Közvágóhíd helyét is folyamatosan foglalják el az Allure Residence új tömbjei. 

szerk.<\\/p>WLB"}]">
Fotó: szerk. / WLB

Óbudán az elbontott BUSZESZ gyár helyén megindult a Waterfront City névre keresztelt városrész építése, vegyesen lak- és irodaépületekkel. A helyi védelem alatt álló egykori gyár főépületét és kéményét megtartották és integrálják az új közegbe. Elite Park néven épül lakónegyed Újbudán, a Budafoki út–Barázda utca–Szerémi út–Galvani utca között, a BudaPart szomszédságában. A rózsadombi egykori SZOT üdülőt elbontották, és helyén már rögtön kész a luxuslakásokat kínáló Rózsadomb Panoráma, amiben alig maradt eladásra váró tétel. 

Évről évre érezhetően egyre több turista érkezik Budapestre, így a szállodafejlesztések is szárnyalnak. A már említett Párisi udvarban nyílt Hyatt, a Fő utcai Monastery, a Podmaniczky utcai Mystery mellett több Andrássy úti bérpalota és villa átalakítása is zajlik luxusszállodává, Dél-Budán, a Prielle Kornélia utcában egy új, a magyar feltalálók előtt tisztelgő ibis Styles Budapest Genius épült, de ránézésre szinte kész az kész az egykori Instant helyén az Ó utcában felhúzott Hard Rock Hotel is, a Hilton újabb egysége pedig már meg is nyílt az Opera közelében, ahogy a Csarnok téri Meininger Hotel is megnyitotta kapuit idén.

MINDENNAPI VÁLTOZÁSOK

A közösségi közlekedésben idén jelent meg az egyszerre sokak kedvencévé és közellenséggé is váló elektromosroller-kölcsönző, a Lime, a főként a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken felvehető és parkoltatható rollerjeivel. 2019-ben végre megjelentek az mobiljegyek és bérletek a tömegközlekedésre is, így ezeket már a telefonunkon keresztül is meg tudjuk vásárolni. 2019-ben Sportfőváros is volt Budapest, ennek keretében mindenféle változatos eseményt, közösségi futást, jógát és streetworkout edzéseket, oktatásokat is tartottak. 

Koncz M\\u00e1rton<\\/p>WLB"}]">
Fotó: Koncz Márton / WLB

Megtartották Budapest első kutyás Critical Mass-ét, aminek keretében több száz eb és gazdája vonult az Andrássy úton, és igazi szenzáció volt, hogy egy egynapos happening keretében kísérleti jelleggel strand nyílt a Rómain. Idén is volt Szabihíd, az eddiginél is több programmal és koncertel, egy hónapon át minden hétvégén lehet lazulni a kedvenc hidunkon. Május legesősebb hétvégéjén eddig nem látott tömegekkel zajlott a Budapest100, amely idei tematikájával a 100 éve alapított Bauhaus iskola előtt tiszelgett.

Farkas Andr\\u00e1s<\\/p>Sz\\u00ednes V\\u00e1ros"}]">
Fotó: Farkas András / Színes Város

Szuperszerethető tűzfalakkal is gazdagodtunk, az idei sztárok a magyar mesehősök voltak, és miniszobrokban sem volt hiány, Kolodko Mihály igazán aktív évet tudhat maga mögött. 

 

Hamarosan, 2020-elején pedig érkezünk újabb nagy cikkünkel, ahol a várható fejlesztéseket  és átalakulásokat vesszük számba, mert azokból is rengeteg van.