Döntött a kormány, meghosszabbítják a budai fonódó villamos vonalát

2020-07-31

Egészen a Kopaszi-gátig, ahol hatalmas lakópark épül.

A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy arról döntött a kormány, hogy „a Budai fonódó villamoshálózat fejlesztésének II. üteme előkészítéseként a Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út útvonalon mintegy 2,8 km hosszon, középen vezetett, a közúti forgalomtól elválasztott új kétvágányú villamosvonal megtervezése állami fejlesztésként valósuljon meg.”

A fejlesztésben a kormány mellett a főváros és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is egyetért.

Ezzel gyakorlatilag a Kopaszi-gátig vinnék el a budai fonódót - ahol egyébként a NER-hez köthető legnagyobb modern lakótelep és irodanegyed, a BudaPart is épül – teszi hozzá az Mfor.

A kormányhatározatból kiderül:

  • legalább 1200 méter hosszúságban füves pályát kell tervezni,
  • el kell érni a Műegyetem rakpart Szent Gellért tér – Bertalan Lajos utca közötti szakaszának közúti forgalomcsillapítását,
  • miközben biztosítani kell a budai felső rakparti Duna-part akadálytalan, közvetlen vonalú gyalogos-kerékpáros végigjárhatóságát,
  • mindezt a tervezett Nádorkert megállóhely térségében a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítésére irányuló projekttel összhangban.

A kormány elképzelése szerint a beruházás megtervezése Gulyás Gergely irányítása alatt valósul meg, akinek most be kell szereznie az eddig elkészült terveket és dokumentációt Karácsony Gergely főpolgármestertől, Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig elő kell teremtenie 355 millió 777 ezer 800 forintot a projektre.

Gulyás Gergely és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter emellett a miniszterelnök utasítása alapján megvizsgálják, hogy a 2021–2027 közötti uniós költségvetésből is meg lehet-evalósítani a budai fonódó villamos meghosszabbítását.