Európai viszonylatban is kiemelkedik ez a budapesti városnegyed

2021-02-22

A főváros modern kori történetének legnagyobb városnegyed projektje gőzerővel halad előre, a fejlesztés hazai viszonylatban egyedülálló, de európai szinten is felveszi a versenyt a hasonló léptékű beruházásokkal. Több százan élnek és dolgoznak a BudaParton, számos üzlet megnyitott már, idén elkészül a Beach&Bar homokos partszakasszal, és egyre nagyobb szerepet kapnak a közösségépítő aktivitások.

Kevés olyan beruházással lehet találkozni, ahol a fejlesztés túlmutat a telekhatárokon, szerves részét képezi a városszövetnek, értéket teremt nemcsak a közvetlen környezetében, hanem a városlakók számára is. Ahol a modern épületek és infrastruktúra mellett közösség jön létre. A BudaParton már a kezdeti koncepció kialakításánál az volt a cél, hogy egy olyan üzleti és lakónegyed szülessen, ahol az aktív élet van középpontban, amelyhez hozzátartozik a természetközeli környezet, sétaútvonalak, az igénybe vehető szolgáltatások széles skálája, a kulturális programok és a rendezvények is.

SUP, jóga, mozi

A koronavírus járvány elleni intézkedések miatt az új, budapesti városnegyedben is korlátozott az elérhető szolgáltatások száma, azonban akár most is lehet sportolni, futni, kenuzni vagy SUPpolni a BudaParton. Amint újra lesz rá lehetőség, elindulnak a családi programok, szabadtéri filmvetítések, koncertek, kiállítások, de termelői piacra és egyéb kulturális rendezvényekre is lehet számítani. Amíg mindezek nem megoldhatók, a BudaPart online térben magyar költők Dunáról szóló verseivel emeli ki a kultúra fontosságát. Az egyik videóban Simon Kornél szavalja el Ady Endre A Duna vallomása című versét, hol csónakban evezve, hol pedig a városnegyedben sétálva:

Nem kacsa, hogy vannak hódok

Budapesten sokszor szeretnénk kiszakadni a városi hétköznapokból, kikapcsolódni a fűzfák alatt. A Kopaszi-gát pont ezt a vágyott vízparti nyugalmat hozza el, ahol a kacsák mellett hódokkal, mocsári teknőssel, sirállyal és még számos madár- és állatfajjal találkozhatunk, de a gondozott növényvilág, a gyönyörű zöld pázsit is magáért beszél. Bár sokan nem tudják, a Kopaszi-gát - Budapest hatodik legnagyobb közparkja - a BudaPart része, és egyben a fővárosiak egyik legkedveltebb kikapcsolódási helye is, ami a belvárostól autóval akár tíz perc alatt, de tömegközlekedéssel, vagy biciklivel is gyorsan megközelíthető. A zöld környezet és a városnegyed egyedi hangulata Kovács Patrícia előadásán keresztül pedig még markánsabban megjelenik:

Modern világváros, aktív élet

A BudaPart a hasonló léptékű nyugat-európai fejlesztésekkel több szempontból felveszi a versenyt: a beépítési koncepciót a neves dán ADEPT építészirodával közösen dolgozta ki a fejlesztő, az épületek egyediek, mindegyik házat más-más hazai építésziroda tervezi. Emellett eltérőek a szintmagasságok, aminek köszönhetően ideális a benapozás és maximalizálták a panorámás lakások számát. Itthon egyedülálló kezdeményezés, hogy nincs felszíni parkolás, ezzel is csökkentve az autóforgalmat. A városnegyedben a fejlesztés végére 26 hektár, azaz a teljes terület majdnem fele zöldfelület marad, a közösségi szemléletű térkialakítás, a kis piazzák pedig tovább növelik a helyiek komfortérzetét.

A városnegyedben ráadásul a Kopaszi-gát gasztrosétánya mellett már számos szolgáltatás elérhető az épületek utcaszintjén. Rövidesen megnyílik a QuickPick, ahol - Európában elsőként - a pénztárban való sorbanállás nélkül, telefonos applikáció segítségével intézhető el a bevásárlás. Nyáron újabb gasztrohellyel is bővül a városnegyed: a SHO Buda étteremmel, amit Deli János (korábban a MÁK, a Márga Bisztró és a Gléda Vendéglőket vezette) irányít majd, emellett elkészül az öbölben a Beach&Bar homokos partszakasszal, de óvoda, később pedig gyermek és felnőtt háziorvosi rendelő is nyílik.