Még mindig az 5%-os lakásáfa húzza tovább az ingatlaneladásokat

2019-10-07

BudaParton 2017-ben indult az építkezés, idén pedig átadták az első lakóépületet, ahová már beköltöztek a városnegyed első lakói. A beruházás továbbra is lendületes tempóban készül: októberben az öbölmenti lakóház átadása következik, jövőre pedig még két lakó-és egy irodaépület átadását tervezik a fejlesztők.

Az első ütem négy lakóépületének lakásai több mint 90%-ban tulajdonosra találtak, a növekvő keresletet kiszolgálva pedig a Property Market, a BudaPart ingatlanfejlesztője elindította legújabb, és a városnegyed eddigi legmodernebb, BRE elnevezésű lakóépület kivitelezését is.

 

Az ideális lakóhely környezetbarát

Az újlakás-piacon már alapkövetelmény, hogy a lakások megfeleljenek a legfrissebb energetikai követelményeknek, de az okos megoldások a legtöbb lakásból még hiányoznak. A BudaParton erre is figyeltek a fejlesztők: a legújabb, BRE elnevezésű épületében, az átlagosan 2,85 méteres belmagasságú lakásokban a smart home rendszer mellett a mennyezetfűtés és- hűtés is alapfelszereltségnek számítanak, emellett okos dugaszoló-aljzatok, központi érzékelők teszik még modernebbé az otthonokat, ráadásul mind a 182-t Nobilia konyhával és gépesítve adják majd át 2021-ben.

Az otthonok választásánál az azokat körülvevő környezet a 21. században az eddigieknél is még központibb szerepet kap: a lakásokat egyre jobban felértékeli azok lokációja, az infrastruktúra kiépítettsége és a rekreációs lehetőségek tárháza. A 11. kerületi városnegyed azok számára épül, akiknek fontos a városi pörgés, de szeretnek abból kiszabadulva vízparton, a természet közelségében kikapcsolódni. A barnamezős beruházás pont ezt az igényt hivatott kiszolgálni: olyan környezetet teremt, ahol a lakók, a dolgozók és a BudaPartra látogatók is egyaránt élvezhetik a terület adottságaiból fakadó kettős, minőségi életérzést.

 

Több mint otthon

A kiépített környezet mellett napjaink urbánus és természetközpontú embere számára az otthonérzetet a közösséghez való tartozás is meghatározza. Hazánkban sajnos még kevés fejlesztés prioritáslistáján található meg a közösségépítés, de a BudaPart megálmodói már a tervezésnél figyeltek arra, hogy olyan tereket, parkokat hozzanak létre, ahol találkozhatnak egymással a lakók, dolgozók és a városnegyed látogatói. Emellett a lakások lobbijai hivatottak támogatni a közösségépítést, de saját rendezvényekkel, széles körű sportolási lehetőségekkel, és a tervek szerint egy saját applikációval is segítik majd a jövőben az akár harmincezer városlakó komfortérzetét.

 

Jó úton az új városnegyed felé

Újbuda új negyedében jelentős infrastrukturális beruházások is zajlanak, köztük kiemelt jelentőségű az autós- és tömegközlekedés fejlesztése is. A BudaPart fejlesztői saját mérésekkel és tanulmányokkal támasztják alá az ezzel kapcsolatos törekvéseiket, valamint a társadalmi vállalásaiknak megfelelően dolgozzák ki a humán infrastruktúra fejlesztési elképzeléseiket.

A belváros jelenleg 25-30 perc alatt érhető el tömegközlekedési eszközökkel, köszönhetően a nyáron átadott 1-es villamos Kelenföldi vasútállomásig meghosszabbított útvonalának, valamint az összevont 154-es jelzésű buszjáratnak, ami szeptember 16-tól érinti a BudaPart Dombóvári úti bejáratát, de akár BKK hajóval is elérhető a városnegyed. A folyamatos fejlesztés célja, hogy a jövőben az új járatoknak, valamint a járatmódosításoknak –és sűrítéseknek, illetve a már építési engedéllyel bíró, jelenleg forrásigénylés alatt álló Fonódó 2 villamosvonalnak köszönhetően akár 10-15 perc alatt elérhető legyen a Deák tér.

Az autós forgalom az M1/M7, valamint az M6 autópálya bevezető szakaszának, a Rákóczi hídnak, a Könyves Kálmán és Hungária körutaknak, illetve az alsó rakpartoknak köszönhetően kapcsolódik be a város vérkeringésébe, de a jövőben több olyan tervezett projekt is segíti majd a közlekedést, mint a Csepelt és Újbudát összekötő Galvani híd.

 

Mi is történik az ingatlanpiacon?

A nyáron általánosan jellemző keresletcsökkenés a BudaPartnál nem volt érzékelhető: az új építésű, lakások iránt folyamatos az érdeklődés mind a magáncélú mind a befektetői vásárlások tekintetében. Az ingatlanpiaci boom még közel sem ért véget, de a budapesti piac minimális kereslet-visszaesése, összességében a vásárlóknak kedvezett, mivel így a lakások árának növekedési üteme is mérséklődött. Ezt a piaci környezetet érdemes még most kihasználni: a stagnáló árak és az év végéig igénybe vehető 5%-os lakásáfa kombinációjával most még kedvezőbb pénzügyi feltételekkel lehet újépítésű otthonhoz jutni, mint jövőre.

Egy budaparti lakás ráadásul több szempontból is kifizetődő befektetés: az egyetemek közelségében épülő beruházás a több mint tíz éves fejlesztés végére komplex szolgáltatás-mixet nyújt majd, így az infrastruktúrának és a Kopaszi-gát természeti adottságainak köszönhetően a 11. kerület, vonzó kikapcsolódási központjává válik.

Összefoglalva a BudaParton minden, a modern életstílushoz elengedhetetlen szolgáltatás és infrastruktúra elérhető lesz, egy urbánus, de természetközeli, nagyvárosi, nyüzsgő városnegyedben, ahol érdemes még most kihasználni a kedvező lakásáfa előnyeit.

Nézd meg a még 5%-os lakásáfával elérhető lakásainkat itt: https://www.budapart.hu/hu/lakasok