Négy éve jelentették be az új városrész terveit, ma meg már ott élnek Dél-Budán

2019-10-29

Négy éve jelentették be Budapest egyik legnagyobb új építésű komplex városközpont projektjét, ahová nemrég be is költöztek az első lakók. Nem kevés hit és bizalom kellett az elején, de úgy fest minden összejött. Hogy is néz ki a projekt pontosan?

A 2015-ös bejelentés után másfél évvel indult az építkezés az 54 hektáros területen, és mára fontos mérföldkőhöz érkezett: szeptemberben elkezdtük átadni az első lakóépület lakásait, pár napja pedig egy közvetlen öbölparti épületünk is elkészült, az első lakók már itt is megkapták a lakáskulcsokat. Az első fázisban még két lakóépületet és egy irodaházat adunk át, a projekt végére pedig 15 lakó-, 13 irodaház és egy hotel kivitelezését tervezzük. A projekt megálmodásakor abból indultunk ki, hogy olyan városnegyedet szeretnénk létrehozni, ahol valóban minden szolgáltatás elérhető lesz a lakók, dolgozók és a BudaPartra látogatók számára. Emellett figyelünk arra is, hogy a tíz éves fejlesztés végérevalódi közösség alakuljon ki a városnegyedben, ezért már a kezdeti fázisban is kiemelt hangsúlyt fektetünk többek között saját platformokkal, eseményekkel arra, hogy a budapartiak találkozzanak és megismerjék egymást.

 

Az építőipar miatt sok nehézséggel kell szembenézniük a fejlesztőknek, többek között a megnövekedett költségekkel, vagy a csúszásokkal. Hogyan vészelték át az elmúlt négy évet?

A BudaPart városnegyed más ingatlanberuházásokhoz képest sokkal komplexebb vállalkozás, aminek kivitelezése mindössze két éve indult el. Ezalatt az idő alatt számos, az épületekhez kapcsolódó infrastrukturális elemet – mint a közműhálózati rendszer, parkosítás, útépítési munkák, zajvédő fal stb. – építettünk ki, és a változó iparági környezetet figyelembe véve törekedtünk arra, hogy a több száz ingatlant folyamatosan, zökkenőmentesen tudjuk átadni a tulajdonosoknak. Úgy gondolom, hogy azok az ingatlanfejlesztők képesek stabilan működni, akik tőkeerősek, és megbízható magyar kivitelezőkkel működnek együtt. A BudaPart projekt esetében ezek az adottságok rendelkezésre állnak, tekintettel a Market Csoport nyújtotta stabil alapokra is. A garanciát és a fedezetet pedig nem a leendő lakástulajdonosok állják: az új beruházások elindításához és az eddigiek folytatásához szükséges biztos hátteret az ingatlanfejlesztői és kivitelezői oldalon maximálisan megteremtettük.

 

A BudaPart projektben hány lakás érhető el még 5%-os áfával, és mennyi van 27%-kal már értékesítés alatt?

Az első fázis négy lakóházában kevesebb, mint negyven lakás érhető el a kedvezményes lakásáfával, ami között találhatóak már beköltözhető, és olyan otthonok is, amiket 2020 első negyedévében adunk át. Idén indítottuk el BRE elnevezésű lakóépületünk fejlesztését, amelynek 182 lakásából közel 40%-ot már értékesítettünk, így akik még az 5%-os lakásáfa előnyeit kihasználva szeretnének lakást vásárolni, érdemes mihamarabb dönteniük, ugyanis jövőre a ház otthonaira már a 27%-os áfa lesz érvényes.

 

Együttműködnek olyan vásárlóoldali finanszírozóval, aki segít megvásárolni a potenciális ügyfélnek az 5%-os áfa melletti lakást előre, ha nincs meg a 99,9%-os önereje?

Az ügyfelek egyéb ingatlanfedezet mellett tudnak ehhez forrást igénybe venni, így akár bankfüggetlenül, vagy a projektet finanszírozó pénzintézettől egyaránt elérhető számukra a budaparti otthon megvásárlásának lehetősége.

 

Aki az elsők között vásárolt még tervasztalról, az mára mekkora értéknövekedést könyvelhetett el?

A haszon azoknál a vásárlóknál realizálódik, akik már tovább is értékesítették az átvett lakást, ami az eddigi tapasztalataink alapján elenyésző a BudaPart tulajdonosi körében. Azok az ügyfelek, akik a projekt indulásának elején bizalmat szavaztak nekünk, és tervezőasztalról vásároltak, mára az eredeti vételáron túl 30-40%-os haszonra is szert tehettek.

 

Hogy látják, az első tulajdonosok inkább beköltöznek, vagy kiadják, esetleg már értékesítik is a kész lakásokat?

Az első benyomások alapján azt látjuk, hogy az eddig birtokba adott lakásoknál elsősorban a tulajdonosok költöznek be a budaparti otthonukba. Sokan azonban még a berendezési fázisban vannak, akik közül vélhetően többen bérbeadási szándékkal csinosítják a lakásokat, ám ebben a szakaszban még nehéz erre pontos számot mondani.

 

Mi a következő lakóépületek beköltözési ütemezése? Hogyan folytatódik a projekt?

A következő két lakóépületet (BRB és BRD elnevezésű épületek) és a városnegyed első irodaházát 2020 első negyedévében tervezzük átadni, így összesen az első fázis végére 635 lakást és közel 20 000 négyzetméternyi irodaterületet adunk birtokba. Idén már ráfordultunk a fejlesztés következő szakaszára, így elindítottuk a legújabb, harmadik fázisban megvalósuló BRE lakóház, valamint a BudaPart City irodaház fejlesztését is. A lakóépületet 2021 első negyedévében, az irodaépületet pedig 2022-ben tervezzük átadni, emellett pedig egy újabb lakó- és irodaház projekt tervezését kezdtük meg idén.